3. fejezet

Épp, hogy csak 4 órája lehetek itt de már is olyan információknak vagyok a tulajdonosa ami rám nézve veszélyes. Ösztönösen a mobilomért nyúltam, hogy megnézzem mennyi is az idő. Hátterem a kiskutyám volt, akit fájt, hogy otthon kellet hagynom. Nem vagyok egy népszerű ember, de sok barátom van. De van egy olyan érzésem, hogy ezek után minden lépésem meg lesz szabva. Gondolkoztam, hogy mit is jelenthetek Harry-nek, mert egy tuti, hogy DIREKT lettem meghívva! Magyarra fordítva, akkor van egy embernek fekete könnye amikor egy vámpírnak meg kell győződnie, hogy különleges az ember vére. Ehhez kényelmetlen és lélek szorító dolgoknak kell történniük. Telefonomban kerestem egy képet eközben, s pont egy lány volt a képen egyedül az erdőben. Kedvet kaptam a rajzoláshoz, ami egy fajta hobbi volt nálam. Ki akartam mászni az ágyamból, hogy egy ceruzát, radírt, papírt és egy kemény táblát hozzak. Harry azonnal ott termett, hogy segítsen nekem.
- Csajszi, kell valami? - halvány mosolyt villantott.
- Oda adnád a rajz szettem? - kérdeztem és Harry már meg is tette az oda-vissza utat. Telefonomat 20 perces készenlétbe tettem, mert kiszámoltam, hogy mennyi időmbe telik a tervem. A lány szemével kezdtem, ami Harry-t mindennél jobban érdekelni kezdte.
- Gyere ülj az ágyra! - mondtam, s nem akart megmozdulni. Talán szomjas lenne? Biztos ha minnél közelebb lenne, akkor érezné a vérem "illatát". Kerestem a tekintetét és végül meg is találtam. Fejemmel hívogattam őt, de ő csak a fotel karfáját szorongatta. Lehunyta szemét biztosan, hogy erőt gyűjtsön a közelemhez. Kezeivel feltámasztotta magát, s pólóját rutinosan vette le, hisz az ablakot végre becsukta, de gondolom ő meg nem akart megsülni.
- Sajnálom, de muszáj. - mondta és mellém feküdt. Bólogattam majd folytattam a rajzom. Különleges technikámat használtam a szeméhez, ami Harry-t igen kiváncsíva tette. Szeme követte a kezemet, s kérdeznem kellet.
- Megpróbálod? - kérdeztem, majd vártam a reakcióját.
- Ha engeded. - mosolygott. Kezét a kezembe vettem, s hagyta, hogy irányítsam őt. Tetszett neki, hogy nem a szokásos módon rajzolhat valamit, mert közben motyogott valamit, hogy Zayn-nel is rajzoltak már. Elengedtem a kezét és magától folytatta. Keze csak járt, gyorsabb lett. Azt hittem, hogy egy nagy összacsapott munkája lesz. De nem. Vissza adta a ceruzát, s 5 perc múlva egy emberi arc nézett vissza ránk a lapról.
- Tudod mi hiányzik? - kérdezte. Megráztam a fejem, erre ő a ceruzát kézbe vette az ágyról. A lány száját megerősítette, és vámpír fogakat rajzolt neki. Akaratlanul is elmosolyodtam, mire felnevetett. Éreztem, hogy tekintette rajtam van. Összeszedtem a cuccaimat, és a földre dobtam ami szőnyegen landolt, így nem volt "éles" hangja.
- Szeretnéd, hogy vissza menjek a fotelba? - kérdezte.
- Ne. - kaptam keze után. - Maradj. Kérlek. - meglepődött a válaszomon, de tudtam, hogy ő sem gondolta komolyan a kérdését. Be kellet látnom, hogy van kettőnk között egy kis vonzás.
Valami szimpátia, nem csak a vérem miatt.
- Harry. - erre felkapta a fejét. - Fájni fog amikor majd iszol a...véremből? - nehezen kérdeztem. Megfogta a kezem, majs csuklómat kezdte simogatni.
- Először itt foglak megharapni. - vallotta be.
- Mikor?
- Amikor eljön az ideje. - mondta.
- Amikor szomjas leszel? - kíváncsi voltam.
- Nem. Amikor elhatározom, hogy nem ölök többet. - még mindig a csuklómat fogta, ami megremegett a válaszától. Felnézett rám, hogy mi is történt velem. Hajam a fülem mögé tette, hogy lássa a szemem. Kikaptam a kezemet a kezéből, és ledobtam magamról a takarót. Ösztönössen leakartam menni a konyhába, erre innom kellet. Kinyitottam az ajtót, s leszágúldottam a lépcsőn. A konyhába érve azt hittam az állam a földre esik. Harry teljes egészében, ugyan úgy póló nélkül állt a konyhában.
- Megijesztettelek? - érdeklődött. Nem mertem szemeibe nézni, csak inni akartam.
- Ihatok? - kérdeztem.
- Persze, ott vannak az üdítők. - mutatott a pultra. Eleve sötét volt, de a Hold bevilágított. A Hold egy kólás üvegre világított, így azért nyúltam el. Lecsavartam a kupakot, s Harry oda tolt elém egy poharat. Öntöttem egy kicsit, majd vissza csavartam rá. Harry bámulta az üveget. Amikor számhoz tartottam, rámkiáltott.
- Elli, ne! - kiabált. Késő volt. Megízleltem a lét ami a pohárban volt, de nem volt olyan mint amilyen szokott lenni. Vashoz hasonlított és jéghideg volt. Egy vámpírokkal teli házban vagyok. Hihetetlen gyorsasággal köptem ki azt.
- Sajnálom. - mondta, s egy rongyért nyúlt ami a pulton volt.
- Ez vér? - letettem a poharat.
- Igen. - suttogta. - Menj moss fogat, mindjárt megyek.
Ott is hagytam őt egymagában. Sehol sem volt fény vagy beszéd. Rajtam és Harry-n kívül nem volt itt senki. Fellépkedtem a lépcsőn, majd a fürdőbe rohantam. Vigyorogtam egyet a tükörnek, majd láttam, hogy a fogaim teljesen pirosak. Megnyitottam a csapot, fogkefémre fogkrémet tettem. Elkezdem mosni, majdnem 5 percen át. Öblögettem a szám, addig ameddig a víz már nem volt piros. Fogkefémet a helyére tettem, és lekapcsoltam a villanyt. Harry az ágy szélén ült, hátral nekem. A függönyök még mindig be voltak húzva. Az ágyba vetettem magam, magamra húztam a takarót. Harry pedig befeküdt mellém, de még mindig meleg volt a bőre. Az ablakok felé fordultam, s lehunytam a szemem. Harry az egyik ujjával néha érintette a vállam. Reggel viszont olyan dolgokra ébredtem amire nem számítottam. Egyáltalán nem...

2. fejezet

Fogkefémmel még nem kezdtem el fogamat mosni, így simán kiesett a földre. Harry egyre szorosabban fogott alig kaptam levegőt már majdnem könnyeztem. Lou próbálta elrángatni de a göndörnek hatalmas ereje volt, azt hittem halál vár rám. Másik kezével lefogta mindkettő kezemet. Egyre szakazodottabb lett a levegő vételem, mire könnyezni kezdett a szemem. Louis egyre jobban figyelte az arcom, mire Harry-t megrúgta, így rám esett, s Tomlinson elordította magát.
- HARRY! FEKETÉK A KÖNNYEI! - fogása laza lett. Nem tartott már a falnak szorítva, s hirtelen összeestem. Harry is mellém dőlt, s kiabáltak Eleanor-nak. El tudta, hogy mi történik nem is volt zavarban, csak Harry. Harry olyan volt mint aki nem látott ilyet, nem mintha én valaha láttam volna.Azt hittem szórakoznak de nem mert Lou vér komoly volt. Harry hátrálni kezdett és várt valamire.

- Mi ez? Mi folyik a szememből? - kérdeztem. Ez által csak sírosabb kedvemben lettem és kezeimet az arcomra téve azok feketék lettek. Nem szórakoznak velem.
- Harry, Ő az. - mondta Lou és mosolygott.
- Mi ezen olyan k*rva vicces? - kérdeztem és a falba csaptam.
- Eleanor mond el neki. - mondták és ki mentek. Még jobban össze húztam magam mert féltem.
- Én meg mondtam. - kezdte, s én bólogattam. - Harry, Lou, Liam, Niall és Zayn nem akárkik. Van egy közös dolog a múltjukban amit nem hinném, hogy meg fogsz érteni. Amikor először találkoztam a vőlegényemmel nem volt nekem szimpatikus, kifejezetten utáltam. De egy idő után be kellett látnom, hogy nagyon egy édes pofa. Fél év telhetett el és közölte velem, hogy legyek a barátnője amire igent mondtam. Újabb fél év után úgy mint félni kezdtem tőle, míg egy este Fekete könnyek hullottak a szememből. Nem akartam elhinni, mire Lou egy nagy vallomást mondott nekem. Azt mondta, hogy én egy különleges személy vagyok az életében. Én táplálom a szomját. Én vagyok az ő forrása, az ő kiválasztottja. Hülyeségnek tartottam amit mond de kiderült, hogy ő teljesen már legbelül mint kívül. Nem rossz ember, de nem árt tőle félni. - mondta. Figyelemmel hallgattam a mondani valóját de nem értettem a lényeget. Muszáj volt megkérdeznem, hogy mi ezek a könnyek és mi ez a hosszú élettörténet.
- Szóval valami mágikus lények vagytok? - kérdeztem. El mosolygott.
- Nem. - megkönnyebbültem. - Én nem vagyok az. De a többi srác, ők igen.
- Mi? Mégis mik? Látok vagy mágusok vagy varázslók? - kérdeztem furcsán.
- Nem. - jött be az öt srác. Eleanor megölelt és biztatóan megsimogatta a hátam. Szemük sötét volt, tekintetük lángolt.
- Vámpírok vagyunk, Ellie. - mosolygott Harry. Erre a szóra minden elsötétült, az hittem megharaptak. Nem. Csak én is egy különleges személy vagyok. De nem csak Lou életében. Én is egy forrás vagyok, a vérem különleges. Más mint az embereké, de egy vámpír mégis csak megölhet, ha túl sokat iszik a véremből. De mégis csak egy vámpír ihat ebből, Harry. A srácok történetét tovább hallgatva kiderült, hogy mindenkinek szó szerint kőbe van vésve ez az egész dolog. Mindegyik srácnak van egy "építő vérű" embere. Csak Niall-nek nem. Még nem. Még...
Amikor a mondai valójuk végére értek, a szobában csend uralkodott. kezdtem felengedni, de mégis féltem. Féltem, hogy bármelyik megtámadhat annak ellenére, hogy én is más vagyok. Hosszú csendet az ablak csapódása törte meg, a szél kivágta azt. Senki sem csukta be, senki sem zavart. Pizsamában voltam így fáztam, de a többiek nem érzékelték ezt. Lehunytam a szemem és Harold meleg bőrére emlékeztem. Az ujjbegyemen éreztem a lüktető forróságot, a bőre kemény volt vagy inkább érdes. Be kellett csuknom az ablakot, hogy ne fázzak. Felkelni nem mertem, csak ültem a sarokban.
- L-Louis...becsuknád az ablakot? - kérdeztem.
- Nem. Forró az egész testünk ha nem hűtjük akkor az agyunk elrobban. Olyan mint egy drog használata, csak itt hideg levegő nélkül nem bírod.
- Honnan tudod milyen a drogfüggőség? - kérdeztem enyhe nevetéssel. Az egész szobában halk nevetés uralkodott, ahogy Zayn felnevetett. Felkelt az ágyról, de én még jobban a sarokba húzódtam. Niall és Liam is felkelt az ágyról és a fotelba ültek. Egyikük a karfára. Zayn felém közelített de én csak jobban összehúzódtam.
- Ne félj. Nem eszlek meg. - mondta "biztatásul".
- Hát ez nagyon sokat segített. - mondtam. Mire ő csak meghúzogatta a szemöldökét. Jobb kezét a lábam alá tette, míg a jobbal a mellkasához szorított. Lou és Harry megágyazott, már ha az összecsapást lehet annak nevezni. Zayn befektetett majd rám húzta a takarót ami nagyon puha volt. Niall és Liam valmai ökörség miatt kimentek, majd a segítőm utánuk ment. Louis és Harry valamit megbeszéltek tőlem pár centire, míg én az ágyban a kezeimet nézegettem, karmolgattam. L meglepő dolgot tett, megpuszilta a homlokom aztán kiment. Harry a fotelba ült, és nem mozdult. Nem mertem a szemeibe nézni. Féltem.
- Csajszi, nem lesz bajod. Pont azért vagyok itt, hogy megvédjelek. - mondta. Felengedtem. Nem éreztem bajt. Főként nem az Ő közelében.

1. fejezet

Lassan 3 éve nem jártam ezen a helyen. Körül néztem és sok mindent találtam változatlannak és sok mindent nem. Nem hittem volna, hogy valaha ide még vissza térek, de mégis. Eljegyzési bulira jöttem vissza, Doncaster legelrejtettebb helyére. Louis Tomlinson híres énekes, a bandájával és jövendőbeli menyasszonyával él itt, őszintén szólva nem hittem volna, hogy emlékszik rám. Amikor kiszálltam a kocsiból, el kezdett csöpögni az eső. Senki sem várt kint, viszont mindenki csak tolongott be. Kopogás nélkül nyitottam be én is, s magam mögött becsuktam az ajtót. A pulóveremet a régi helyre akasztottam és megcsillant a szemem amikor felfedeztem Louis-t. Barátnője derekát fogta és ha jól emlékszem a szöszi srác nevére, Niall-el beszélgettek. Egy srác hátba veregette a szőkét, aki Liam volt és megölelték egymást. Lou szeme elkezdte szó szerint „tépni” a vendégsereget és hirtelen megakadt rajtam. Szívem egyre gyorsabban dobogott, amikor rám mosolygott. Adott egy puszit a csajának, lepacsizott a többiekkel és felém közeledett. Pár (de tényleg pár) egyéb arcot akiket régebbről is ismertem véltem felfedezni. Amikor vissza akartam magam elé pillantani egy magas alak tornyosult felém. Félénken rámosolyodtam amit Ő szerintem egy engedélynek vett egy puszihoz. Bőre meleg volt ahogy, arca az enyémhez ért.

-         -Elli, nem hittem volna, hogy eljössz. – fogta meg a karom és lazán húzni kezdett.

-         - Nagyon örülök, hogy eltudtam jönni. – mondtam amikor megérkeztünk a többiekhez.

-          -Eleanor vagyok, Lou barátnője. Örülök, hogy megismerhetlek. – mondta és kezet fogtam vele.

-          -Szint úgy. – válaszoltam. Tudtam, hogy a haverjai örökmozgók de nem hittem volna, hogy ennyire. Nem beszélve az erejükről. Az egész „sereg” egy hatalmas reccsenésre fordult egy irányba, de mintha én lettem volna az egyetlen akit meglep a szét tört asztal rajta Zayn-nel (remélem, hogy Ő volt az) aki mintha semmi sem történt volna felpattant.

-        - Zayn! Szólj, Harry-nek és hozzatok fel egy pótasztalt! – utasította El.

-         -Oké, haver. Megyünk. – futott Harry kifele, mint akit hátsó felen rúgtak. Lou csak mosolygott, Eleanor pedig bosszankodott. Majd megfogta magát és elindult a konyhába. Louis felém fordult és most mélyen a szemeibe néztem.

-         - A szemeid, milyen furcsák. Sötétebbek mint régebben voltak. – mondtam.

-          -Csak kontaktlencse. – s gyorsan kortyolt pezsgős poharából. Gyorsan tűnt el mellőlem, hisz Eleanor-ral leült az asztalukhoz és sokan példájukra ugyan ezt tették. Én viszont hátul álltam és a falnak támaszkodtam. Lou és El egy kisebb köszöntött tartottak, ami bunkón szólva számomra annyira nem volt érdekes. Miután elmondták mások meséltek róluk sztorikat amiken már én is jókat nevettem.

-        -Tessék. – nyújtotta felém valaki egy poharat. A szöszi srác, volt az. Niall.

-         -Köszönöm. – mondtam és kortyoltam egyet.

-          -Ha jól tudom, Elli vagy ugye? – kérdezte mosolyogva.

-         - Igen. Te pedig Niall. – bólogatott. Biztosra vettem, hogy még mindig mellettem áll és néha-néha rám szegeződik a tekintette. Leginkább a nyakamra. Megelégeltem és hajamat a felé „néző” nyak részemre borítottam. Niall arca közeledett a fülemhez.

-          -Vigyázz vele. Még a végén olyanokban lesz részed amiket a legrosszabb rémálmaidban sem akarsz látni. – súgta a fülembe és a göndör hajú srác felé biccentett egyet. Mire megtudtam volna szólalni eltűnt. Mire körbenéztem volna addigra pont az került a szemem elé, akinek állítólag nem kellet volna. Harry. Miért ilyen gyors mindenki ebben a rohadt házban? Miért érzem magam furcsának? Itt mindenki olyan más.

-        -  Elli, Lou már sokat mesélt rólad. – fogta meg a vállam.

-          -Biztos. – mondtam, s elakartam kerülni őt.

-        -  Tuti. Hány éves vagy?

-          -16. 13 évesen költöztem el innen. – mondtam. Harry is a nyakamat nézte. Mi olyan érdekes a nyakamon? – -Van valami a nyakamon? – kérdeztem.

-          -Igen. A fejed. – válaszolta nevetve.

-          -Fergeteges poén. – mondtam és a megrágott narancskarikát a poharamba dobtam.

-          -Milyen vér pirosak a körmeid. – mondta és szeme sötét lett. Elkezdett sápadni. Szorosabban fogta a vállam. Tudtam, hogy nyoma lesz.

-          -Jól vagy? – kérdeztem és kezem az arcára tettem. Forró volt. Lecsapta a kezem az arcáról és kifutott maga után csapva az ajtót. Liam és Zayn elkezdett utána rohanni. Mindenki rám nézett és kínos lett nekem. A semmiből Niall termett mellettem. Kézen ragadott és egy szobába húzott.

-          -Maradj itt! – utasított durván, s lelökött az ágyra. Becsukta az ablakot, behúzta a függönyöket, majd bezárta maga mögött az ajtót. Mi a fene van itt? Köszönéseket hallottam az előszobából, mindenki távozni készült. 42 vendég ment el. Tudom, mert kukucskáltam az ablakból. Louis kint volt az utcán és amint észre vett elhúztam a függönyt. Bajban lennék? Suttogásokat hallottam az ajtó másik feléről, arról beszéltek, hogy hogy adjanak nekem be valamit. Mint dumát? De mit hisznek azt, hogy nem fogok hallgatózni? Itt mindenki megőrült, érzem. Kiindultam magamból és az egész szobát felfordítottam, hogy hát ha találok egy pótkulcsot. Át néztem a szekrényeket, az ágy alját, a párnák mögött, a lámpa búrájában, a gardróbban, a szőnyeg alatt de nem találtam. Az egyik fiókos szekrényhez mentem, mire egy vázából kezdtem kiönteni a dolgokat. Volt benne gyöngy, kapocs, porcica…és egy kulcs. De nem illet a zárba. Megütögettem az ajtót, de senki sem jött be. Valamit az ablaknak csapódni láttam de nem mertem megnézni, hogy mi volt. Vér piros körmeimet néztem lehet, hogy a többiek is ezért tűntek el gyorsan? Még percekig ülhettem a földön mire ajtó nyitódást hallottam. Zayn és Liam volt az.

-          -Ki jönnél a konyhába? – kérdezte Zayn. Bólogattam és kimentem velük az étkezőbe. Harry ott ült a kanapén és duzzogott. Mindenki furcsa volt a szemük sötétebb az átlagnál. Niall a konyhában evett. Eleanor pakolt, majd mindketten oda jöttek.

-          -A cuccaid még kint vannak? – kérdezte Lou, s bólogattam. Szempillantás alatt termet kint és jött be a cuccaimmal.

-         - Ez mi volt? – hátráltam meg.

-          Edzettem egy kicsit, lassan 3 éve nem láttál. – próbálta nekem beadni ez a baromságot. Még csak izma sem volt.

-          -Gyere megmutatom a szobádat. – ragadott Eleanor kézen és segített fel vinni a cuccaimat az emeletre. El lassú volt, nem viselkedett furcsán mint a fiuk. Egy zöldeskékes szobába fogok aludni, 3 héten át. De ha ők így viselkednek akkor én minél előbb eltűnök.

-          -Mi-mi baja volt Harry-nek? – kérdeztem.

-          -Semmi. – válaszolta.

-          -Na persze. Mi történt?

-         - Maradjunk annyiba, hogy egyszer még fekete könnyeket fogsz érte hullajtani. – mondta majd a ruháimat az ágyra téve lassan ki ment a szobából. – Jó éjt!

Fekete könnyek? Komolyan? Maximum ha van rajtam szempillaspirál és ha lesz okom arra, hogy itt bárkiért is sírjak. Otthonosan elhelyeztem a cuccaimat és a fürdőbe mentem. A „szobámhoz” kapcsolódott így nem kellet rajta osztoznom. Pizsamában léptem ki a fürdőből amikor meglepő látvány fogadott. Harry és Lou volt a szobában.

-          -Tettem valamit? – kérdeztem fogkefével a számban.

-          -Harry, te jössz. – mondta Lou.

-         - Bocs, hogy úgy kiakadtam csak az a szín valakire emlékeztet. – mondta. Szeme nem volt már olyan sötét de mégis furcsa. Hazudik.

-          -Ti azt hiszitek, hogy hülye falvából jöttem? – kérdeztem.

-         - Nem, de ez az igazság. – szólalt meg Lou.

-          -Ja, persze. Fekete könnyeim nem lesznek?

-          -Mik?

-          -Fekete könnyek. – mondtam lassan.

-          -Honnan tudsz róla? – Harry pillanatok alatt a fejemet a kezeivel falhoz nyomtam, s lepergett előttem az életem. Mert akkor megtudtam, hogy a fekete könnyek léteznek.