1. fejezet

Lassan 3 éve nem jártam ezen a helyen. Körül néztem és sok mindent találtam változatlannak és sok mindent nem. Nem hittem volna, hogy valaha ide még vissza térek, de mégis. Eljegyzési bulira jöttem vissza, Doncaster legelrejtettebb helyére. Louis Tomlinson híres énekes, a bandájával és jövendőbeli menyasszonyával él itt, őszintén szólva nem hittem volna, hogy emlékszik rám. Amikor kiszálltam a kocsiból, el kezdett csöpögni az eső. Senki sem várt kint, viszont mindenki csak tolongott be. Kopogás nélkül nyitottam be én is, s magam mögött becsuktam az ajtót. A pulóveremet a régi helyre akasztottam és megcsillant a szemem amikor felfedeztem Louis-t. Barátnője derekát fogta és ha jól emlékszem a szöszi srác nevére, Niall-el beszélgettek. Egy srác hátba veregette a szőkét, aki Liam volt és megölelték egymást. Lou szeme elkezdte szó szerint „tépni” a vendégsereget és hirtelen megakadt rajtam. Szívem egyre gyorsabban dobogott, amikor rám mosolygott. Adott egy puszit a csajának, lepacsizott a többiekkel és felém közeledett. Pár (de tényleg pár) egyéb arcot akiket régebbről is ismertem véltem felfedezni. Amikor vissza akartam magam elé pillantani egy magas alak tornyosult felém. Félénken rámosolyodtam amit Ő szerintem egy engedélynek vett egy puszihoz. Bőre meleg volt ahogy, arca az enyémhez ért.

-         -Elli, nem hittem volna, hogy eljössz. – fogta meg a karom és lazán húzni kezdett.

-         - Nagyon örülök, hogy eltudtam jönni. – mondtam amikor megérkeztünk a többiekhez.

-          -Eleanor vagyok, Lou barátnője. Örülök, hogy megismerhetlek. – mondta és kezet fogtam vele.

-          -Szint úgy. – válaszoltam. Tudtam, hogy a haverjai örökmozgók de nem hittem volna, hogy ennyire. Nem beszélve az erejükről. Az egész „sereg” egy hatalmas reccsenésre fordult egy irányba, de mintha én lettem volna az egyetlen akit meglep a szét tört asztal rajta Zayn-nel (remélem, hogy Ő volt az) aki mintha semmi sem történt volna felpattant.

-        - Zayn! Szólj, Harry-nek és hozzatok fel egy pótasztalt! – utasította El.

-         -Oké, haver. Megyünk. – futott Harry kifele, mint akit hátsó felen rúgtak. Lou csak mosolygott, Eleanor pedig bosszankodott. Majd megfogta magát és elindult a konyhába. Louis felém fordult és most mélyen a szemeibe néztem.

-         - A szemeid, milyen furcsák. Sötétebbek mint régebben voltak. – mondtam.

-          -Csak kontaktlencse. – s gyorsan kortyolt pezsgős poharából. Gyorsan tűnt el mellőlem, hisz Eleanor-ral leült az asztalukhoz és sokan példájukra ugyan ezt tették. Én viszont hátul álltam és a falnak támaszkodtam. Lou és El egy kisebb köszöntött tartottak, ami bunkón szólva számomra annyira nem volt érdekes. Miután elmondták mások meséltek róluk sztorikat amiken már én is jókat nevettem.

-        -Tessék. – nyújtotta felém valaki egy poharat. A szöszi srác, volt az. Niall.

-         -Köszönöm. – mondtam és kortyoltam egyet.

-          -Ha jól tudom, Elli vagy ugye? – kérdezte mosolyogva.

-         - Igen. Te pedig Niall. – bólogatott. Biztosra vettem, hogy még mindig mellettem áll és néha-néha rám szegeződik a tekintette. Leginkább a nyakamra. Megelégeltem és hajamat a felé „néző” nyak részemre borítottam. Niall arca közeledett a fülemhez.

-          -Vigyázz vele. Még a végén olyanokban lesz részed amiket a legrosszabb rémálmaidban sem akarsz látni. – súgta a fülembe és a göndör hajú srác felé biccentett egyet. Mire megtudtam volna szólalni eltűnt. Mire körbenéztem volna addigra pont az került a szemem elé, akinek állítólag nem kellet volna. Harry. Miért ilyen gyors mindenki ebben a rohadt házban? Miért érzem magam furcsának? Itt mindenki olyan más.

-        -  Elli, Lou már sokat mesélt rólad. – fogta meg a vállam.

-          -Biztos. – mondtam, s elakartam kerülni őt.

-        -  Tuti. Hány éves vagy?

-          -16. 13 évesen költöztem el innen. – mondtam. Harry is a nyakamat nézte. Mi olyan érdekes a nyakamon? – -Van valami a nyakamon? – kérdeztem.

-          -Igen. A fejed. – válaszolta nevetve.

-          -Fergeteges poén. – mondtam és a megrágott narancskarikát a poharamba dobtam.

-          -Milyen vér pirosak a körmeid. – mondta és szeme sötét lett. Elkezdett sápadni. Szorosabban fogta a vállam. Tudtam, hogy nyoma lesz.

-          -Jól vagy? – kérdeztem és kezem az arcára tettem. Forró volt. Lecsapta a kezem az arcáról és kifutott maga után csapva az ajtót. Liam és Zayn elkezdett utána rohanni. Mindenki rám nézett és kínos lett nekem. A semmiből Niall termett mellettem. Kézen ragadott és egy szobába húzott.

-          -Maradj itt! – utasított durván, s lelökött az ágyra. Becsukta az ablakot, behúzta a függönyöket, majd bezárta maga mögött az ajtót. Mi a fene van itt? Köszönéseket hallottam az előszobából, mindenki távozni készült. 42 vendég ment el. Tudom, mert kukucskáltam az ablakból. Louis kint volt az utcán és amint észre vett elhúztam a függönyt. Bajban lennék? Suttogásokat hallottam az ajtó másik feléről, arról beszéltek, hogy hogy adjanak nekem be valamit. Mint dumát? De mit hisznek azt, hogy nem fogok hallgatózni? Itt mindenki megőrült, érzem. Kiindultam magamból és az egész szobát felfordítottam, hogy hát ha találok egy pótkulcsot. Át néztem a szekrényeket, az ágy alját, a párnák mögött, a lámpa búrájában, a gardróbban, a szőnyeg alatt de nem találtam. Az egyik fiókos szekrényhez mentem, mire egy vázából kezdtem kiönteni a dolgokat. Volt benne gyöngy, kapocs, porcica…és egy kulcs. De nem illet a zárba. Megütögettem az ajtót, de senki sem jött be. Valamit az ablaknak csapódni láttam de nem mertem megnézni, hogy mi volt. Vér piros körmeimet néztem lehet, hogy a többiek is ezért tűntek el gyorsan? Még percekig ülhettem a földön mire ajtó nyitódást hallottam. Zayn és Liam volt az.

-          -Ki jönnél a konyhába? – kérdezte Zayn. Bólogattam és kimentem velük az étkezőbe. Harry ott ült a kanapén és duzzogott. Mindenki furcsa volt a szemük sötétebb az átlagnál. Niall a konyhában evett. Eleanor pakolt, majd mindketten oda jöttek.

-          -A cuccaid még kint vannak? – kérdezte Lou, s bólogattam. Szempillantás alatt termet kint és jött be a cuccaimmal.

-         - Ez mi volt? – hátráltam meg.

-          Edzettem egy kicsit, lassan 3 éve nem láttál. – próbálta nekem beadni ez a baromságot. Még csak izma sem volt.

-          -Gyere megmutatom a szobádat. – ragadott Eleanor kézen és segített fel vinni a cuccaimat az emeletre. El lassú volt, nem viselkedett furcsán mint a fiuk. Egy zöldeskékes szobába fogok aludni, 3 héten át. De ha ők így viselkednek akkor én minél előbb eltűnök.

-          -Mi-mi baja volt Harry-nek? – kérdeztem.

-          -Semmi. – válaszolta.

-          -Na persze. Mi történt?

-         - Maradjunk annyiba, hogy egyszer még fekete könnyeket fogsz érte hullajtani. – mondta majd a ruháimat az ágyra téve lassan ki ment a szobából. – Jó éjt!

Fekete könnyek? Komolyan? Maximum ha van rajtam szempillaspirál és ha lesz okom arra, hogy itt bárkiért is sírjak. Otthonosan elhelyeztem a cuccaimat és a fürdőbe mentem. A „szobámhoz” kapcsolódott így nem kellet rajta osztoznom. Pizsamában léptem ki a fürdőből amikor meglepő látvány fogadott. Harry és Lou volt a szobában.

-          -Tettem valamit? – kérdeztem fogkefével a számban.

-          -Harry, te jössz. – mondta Lou.

-         - Bocs, hogy úgy kiakadtam csak az a szín valakire emlékeztet. – mondta. Szeme nem volt már olyan sötét de mégis furcsa. Hazudik.

-          -Ti azt hiszitek, hogy hülye falvából jöttem? – kérdeztem.

-         - Nem, de ez az igazság. – szólalt meg Lou.

-          -Ja, persze. Fekete könnyeim nem lesznek?

-          -Mik?

-          -Fekete könnyek. – mondtam lassan.

-          -Honnan tudsz róla? – Harry pillanatok alatt a fejemet a kezeivel falhoz nyomtam, s lepergett előttem az életem. Mert akkor megtudtam, hogy a fekete könnyek léteznek.