13. fejezet

Niall gond nélkül kapaszkodott a falon, míg szemeimet az első másodpercekben csukva tartottam. A sziklák porladoztak, törtek, ropogtak. Tökéletesen mászta a sziklákat, kisebb mélyedésekbe pillanatokra állt meg. Ez a hegy magasabb mint amilyennek látszik, de Niall bátorsága is több mint az egy ember hinné. A vaj színű sziklákba, néha beleolvadt a srác haja. Nagyobb darabok törtek le mint a kettőnk feje együtt véve, de ez sem állította meg. Csak rohant fölfele.
- Állj! - szóltam, de csak futott tovább. - Kérlek!
- Megakarsz halni? - kérdezte.
- Nem. De legalább abba a kis résbe üljünk le! Könyörgöm...rosszul vagyok! - kérleltem, de ezúttal hallgatott rám. Lecsúsztam a hátáról, mire Ő óvatosan nézett körbe-körbe kifele. Le-föl, jobbra-balra. Épp, hogy kipihenhettem magam, a szöszi újra felkapott. Azzal az ajak mozgással, hogy: "Lucy érzi a véred illatát...". Nem mondta ki, de leolvastam a szájáról. Lenézett, majd "lazán" felkapaszkodott a legkisebb részekbe is, benyúlt minden olyan helyre ahova tudod, hogy följebb jussunk. Hirtelen Lucy gyorsabb lett (ezt a kövek omlásából ítéltem meg és jól is gondoltam) és futott föl a hegy tetejére. Tudta, hogy Niall nehezebben tudna lemenni, mit föl jönni. Ezért akarta megvárni, hogy mi is föl érjünk. Nem volt más választásunk, csak fel és szembe nézni a félelemmel. Vagyis a félelem csak az én részem volt, Niallé a bátorság. Lucy már föl ért, de előttünk még voltak méterek. Niall rossz kőhöz nyúlt, ami kiesett a helyéről, s majdnem eltalált. Vissza estünk, s megkapaszkodott egy kiálló darabban. Egy kezével próbált minket vissza húzni, s már annyira közel voltunk, hogy lehetett hallani Lucy kárörvendő nevetését. Egy kézzel húzott minket vissza, s a kiesett kő helyére nyúlt, majd később abba bele is lépett. Lelassult; ez egy kicsit őt is meghökkentette. Amikor az utolsó résbe kapaszkodott, én nyeltem egy nagyot, majd szembe akartam nézni Lucy-val. Tisztázni a valóságot, és az érzelmeinket Harry iránt. Niall ledobott (szó szerint) a hátáról, de a csaj továbbra is csak magabiztosan állt a hegy szélén.
- Lu, kérlek...ne bántsd! Tudod, hogy mit kockáztatsz vele, Harry-t... - amint kimondta azt a nevet, felkapta a fejét, s neki ment volna Niallnek, de ő továbbállt. Lu majdnem leesett, de fogait megvillogtatva nézett ránk vissza.
- És ha életben hagyom? Harry akkor is hozzá ragaszkodik! - üvöltötte.
- És ha... - amint megszólaltam, azzal a tekintetével amivel rám nézett ölni tudott volna.
- Folytasd csak! - mondta Nialler.
- Csak kérlek beszéljünk mint...ember a...vámpírral... - mondtam, mire Ő hosszas gondolkodóba esett. Majd bólintott. Huh, nem hittem volna, hogy erre a csajra lehet hatni.
- Menj hozzá Harry-hez. Folytasd a kis viszonyodat vele, törjetek össze számtalan ágyat...nem érdekel. Viszont amíg engem meg  nem támad egy vámpír, Harry nem iszik túl sokat a véremből vagy egyszerűen nem halok meg...addig csak hagy szeressem őt! Hagy öleljem, hagy csókoljam, hagy érezzem a védelmét! - nehezen mondtam ki ezek, s már könnyek között voltam. Niall megsimogatta a hátam, de ekkor még nem tudtam, hogy neki is hátsó szándéka van. Őszintén Lu is döbbenten nézett rám.
- Nos. Mivel érzelem nem igazán köt hozzá, csak a szex. - harapta meg a száját óvatosan. - Legyen. Azt csinálsz vele amit akarsz. Csak ne fáraszd le nagyon. - mosolygott, mer tudta, hogy Harry tele van energiával. - Elli...Niall...örülök, hogy ezt tisztázni tudtuk! - 100%-ig biztos voltam abban, hogy Lucy most ugrott le egy több méter magas hegyről. Csak simán és...sértetlenül érhetett le. Elgondolkodtam azon, hogy pontosan mit is mondtam neki. Mit ígértem, mit tettem. Niall keze lekerült a hátamról, s csak ennyit mondott:
- Ez meleg helyzet volt! - jelentette ki.
- Csak ennyi? Neked lehet, hogy ez már móka, de nekem az életemmel játszottál de vadbarom! - ütöttem meg, mire elkapta a kezemet. Az a szorítás. Még úgy mond "tanuló" volt, de éreztem, hogy ereje napról-napra nagyobb.
- Az is móka lenne ha megennélek? - kérdezte, mire én megfagytam. Nem válaszoltam, be láttam, hogy az Ő élete sem igazán vidám...
- Sajnálom. - bólintottam, de nem engedett el.
- Tudod, hogy hogy teheted jóvá? - kérdezte, de én csak értetlenül néztem rá. Azt hittem, hogy valami jóval közelebbi kapcsolatot szeretne velem...de hála az égnek nem.
- Mond.
- A barátnőd, Nessa. Na, Ő igazán...dögös és bájos. Nincs kedved össze hozni minket? - erre a válaszom egyértelmű volt.
- NEM! Felőlem megölhetsz, leszúrhatsz, ledobhatsz de egy biztos az Ő életét nem fogod pokollá tenni! - kiabáltam.
- Hmm, ledobni? Nem is rossz ötlet! - ezzel megfogta a nyakamat és a hegy szélére lökött, de nem engedett el. Tudta, hogy mit kockáztat, tudta, hogy mit veszíthet. Egy bizalmat. Levegőért kapkodtam, a hamar megesett rajtam a szive, de én meg majdnem leestem amikor elengedett. Niall befolyásolhatóbb mint Harry.
- M-miért ilyen fontos ez neked? - kérdeztem.
- Tudod milyen régóta figyelem? Olyan sok közös van bennünk, olyan más. Néhány nap múlva megyek a tanácshoz, hogy megmondják a kiválasztottam nevét. Én csak megakarom erősíteni, hogy Ő legyen az. Csak Ő. És, hogy talán szerelembe essünk... - őszinte volt, de ez egy egyértelmű nem. A legjobb barátnőmet ilyen veszélynek nem teheti ki.
- Niall...nem. Ő egy extra fontos személy nekem. Soha nem akarom, hogy azon menjen keresztül mint én. Kérlek érsd meg. - sírva könyörögtem neki, hogy megértsen; de kőszive volt. Nem volt gyenge érzése, csak egy valami. Amit Ő eldönt annak úgy kell lennie, különben valaki megjárja. Ebben az esetben én vagyok. Egy kisvárosi lány, aki mindig is átlagos életet akart, de ez soha sem jött össze. Főként nem mostanában.
- És mi vagyok neked?
- Egy vámpír. Aki csak magára gondol. Mint egy Lucy, csak srácban. - szavaim nem estek jól neki, főként, hogy szembesítettem a valósággal. Rá kellett jönnöm, hogy Niall-nek van egy sötét oldala. Aki most kibújt, mint a szög a zsákból. Vagyis a vámpír a koprosójából...
- Akkor tudod mit? Szenvedj, halj meg egyedül. - közeledett a hegy végéhez.
- Most meg mit akarsz? - kiabáltam.
- Halj meg, Elli! - kiabálta, majd leugrott. Ott hagyott engem egyedül, védtelenül. Utolsó mondata, minden másodpercben a fejemben volt.
Hát Elli, most tényleg meghalsz...nem tudtam feldolgozni. A széléhez léptem, s lenéztem. Niall egy ovódáshoz hasonlított.
- Remélem Harry megöl! - kiabáltam le. Nem gondoltam volna, hogy valaha ezeket a szavakat bánni fogom.