12. fejezet

A nap sütött be az ablakon, miközben a madarak csicseregtek, ma kivételesen szép idő volt. Ebben az országban nem igazán vagyunk hozzá szokva ehhez, de szerintem jó napom lesz. A teámat kevergettem, miközben ajtó nyitódást hallottam. Nem figyeltem, hogy kik azok így zavartalanul folytattam a reggelim készítését. Vagyis majdnem zavartalanul, hisz drága barátaim állítottak be az éjszakai életük után. Egy kicsit furcsa, hogy minden este lelépnek szinte, de nekik biztos jó érzés. Mind a négyen integettek, mire én csak egy pillanatra felnéztem. Mindannyian koszosak voltak, de nem tűntek fáradtnak. Jó lehet egyes dolgok miatt vámpírnak lenni. Niall olyan vámpír még, aki abban az időszakában van, hogy bármilyen kaja jól lakatja, így máris pár kekszet ropogtatott. Míg a többiek csak leültek, s néztek ki a fejükből. Én elkezdtem enni a reggelimet, mire Harry a szokásosnál is lassabban, közlekedett a konyhában. Amikor a hűtőhöz ért, a srácoknak a szájuk is tátva maradt a látványtól, hisz Harry-n csak egy nadrág volt, s hátát szabadon láthatták. Hirtelen elfordultam a másik irányba, mire nevetést hallottam. Harry mellém sétált, s egy nagy mosolyt villantott, amitől legbelül elolvadtam. Vért (igen azt...) öntött magának egy pohárba, biztos azért mert este nem ment el a srácokkal, s neked pedig még nem akar fájdalmat okozni. Niall törte meg a csendet.
- Itt járt Lucy vagy egy sün megtámadott? - röhögött, s célzott a srác hátán lévő karmolásokra amit az éjszaka én okoztam, szex közben. Lou is felnevetett, sőt Liam se és Zayn se maradt ki a buliból. Lou hirtelen komoly arca váltott, majd megkérdezte.
- Ti lefeküdtetek? - erre a kérdésre már Harry is megfordult, aki épp véres száját törölte meg, én pedig egy "centire" voltam attól, hogy el ne kezdjek öklendezni. Niall volt ebben a témában a legizgatottabb, s elsőként rohant abba a szobába ahol este voltunk Harry-vel. Biztos onnan vette, hogy ott voltunk, hogy a pizsamám egyik fele kilógott az ajtón. Hirtelen megint elröhögte magát, majd mindenki utána ment. Harry-vel gyorsan néztünk egymásra majd, elindultunk a szobába. Őszintén én nem láttam sokat szóval, gyorsan félrehúztam az egyik függönyt. Az ágy meg volt törve, kettő lába is. Nem akartam elhinni, nem hittem volna, hogy ez igaz. Harry is érdekesen nézte, a már használhatatlan ágyat. Elgondolkoztam azon, hogy miért nem éreztem...egész végig a karjaiba tartott, ő volt nekem az úgy mond takaróm aki melegít. De neki egy törés meg se koccanhat.
- Hát nem sün volt... - szólalt meg Liam. - De majd legközelebb azzal is kipróbálhatnád. - ütögette vállba Harry-t, röhögőgörcs közepette.
- Gyere Liam! Rakjunk össze egy másik ágyat! - szólt Zayn, majd kimentek.
- Nektek mindenből van utánpótlásotok? - kérdeztem, Louis-hoz fordulva.
- Még jó, hogy amennyi dolgot mi összetörünk.
- Szóval Eleanor sokat szeret veled mozogni! - nevettem most már én is. Lou egy kicsit elpirult, majd hirtelen egy nagy törést hallottam. Niall ráugrott az ágyra ami csak jobban összetört. Majd Harry is egy hatalmasat belerúgott, s csak jobban szét esett.
- Ez mire jó? - kérdeztem.
- Minden összetört tárgyal ezt csináljuk. Olyan egy fajta feszültség levezetésnek is jó, ja meg arra is, hogy ne keljen kicipelni. Lehet, hogy erősek vagyunk, de mi is szeretünk sok dolgot lazán megoldani. - mondta Niall.
- Ez neked laza? Három vámpír egy ágyat rugdos? - nevettem.
- Kipróbálod? - kérdezte Harry.
- Már megtettem. Este összetörtük! - mentem ki a szobából. Liam és Zayn egy nagy dobozt cipeltek be, én pedig hirtelen megszólítottam Liam-et.
- Héjj, majd megnéznéd a sebemet? - kérdeztem felé fordulva. Megálltak majd letették a dobozt az ajtó elé, pontosan, s hirtelen egy koccanást hallottunk, majd Niall és Lou nevetését. Harry szabályosan neki ment az új ágynak, de úgy látszik, hogy most annyira elvolt lazulva, hogy simán elesett. Mi nem láttunk semmit, de Nouis nevetéséből ítélve tényleg humoros lehetett.
- Le szetted már a kötést vagy nézted már meg? - kérdezte. Míg Zayn bontogatta a nagy dobozt.
- Nem, nem szeretném látni... - mondtam.
- Fáj? - kérdezte.
- Meglepő de nem. - mondtam, majd Leeyum elkezdett mosolyogni.
- Újabb tényt kapsz. Mivel te egy különleges vérű ember vagy, így a sebeit, még a legsúlyosabbak is, egy nap alatt képesek begyógyulni. Mind ez a vérednek köszönhetően! - mondta, majd elkezdte ő is az ágyat kicsomagolni. Vannak olyan dolgok amiket jobb lenne az elején közölni velem...
Vissza mentem a konyhába, hogy rendet csináljak, míg a srácok kidobálják az ablakon az összetört részeket, majd összeteszik az ágyat. Niall állított be a konyhába majd nekem dobott valamit.
- Héjj! Ez a tied! - dobta nekem a pizsamámat, egy kisebb mosollyal.
- Kösz...majdnem kidobtátok az ablakon ugye? - kérdeztem.
- Nem, nem...de... - nézett a földre. Nevettem, majd az előszobába lévő szennyes kosárba dobtam. Niall engem nézett, ami furcsa volt mert ezt inkább Harry-től szoktam meg. Ha Harry látná Niall tekintetét már megtámadta volna. A kínos csendet, az ágy egyik darabjának a kidobása szakította meg. A szoba előtt lévő szemetet össze söpörtem, ki dobtam, feltöröltem. Nialler viszont még mindig csak nézett. A kuka tele volt, így kivittem a szemetet. A srácoknak viszont az ágy összerakása gondot jelentet. A garázsba mentem, hogy kidobjam a szemetet, mire Niall még mindig utánam jött.
- Mit szeretnél? - kérdeztem.
- Nincs kedved egy kicsit kirándulni? - mosolygott.
- Harry...nem örülne neki... - motyogtam.
- Ugyan már. - nevetett. Hirtelen vett a karjaiba, s rohant velem az erdőbe. Az erdő. Ez volt az a hely, ahol a leghalkabb zajtól is megijedek, ahol az állatok félelmetesek, ahol a mókusok elő szeretettel ugrálnak. Itt eléggé párás az idő, s néha fullasztó is. Pillanatok alatt tett le, majd tűnt el. Zavarodottan néztem körbe, s hirtelen egy ág reccsenését hallottam. Megfordultam, majd ott állt előttem egy csokor virággal. Azt azért tisztázzuk, hogy az itteni mező az erdőtől kilométerekre van. Bár egy vámpírnak ez a távolság nem lehet gond. Bár ők mások. Tartózkodóak, megtudják magukat állítani mielőtt eldöntenék, hogy megakarják-e ölni vagy sem. Az én esetemben ez egy 100%-os nem, az öt srác részéről. Bár Lucy-nál ez egy 100%-os igen.
- Megbocsájtottál Harry-nek? - kérdezte. Egy kicsit hezitáltam a válasz adáson.
- Nem. Nem teljesen.
- Ugye nem akarsz Harry-vel úgymond játszani? Már mint, hogy nem akarod egy darabig húzni az agyát ugye? - kérdezte.
- Miért mi lenne akkor? - ijedtem meg.
- Maradjunk annyiban, hogy akárki is legyél a szemében, megölne. - az utolsót s a fülembe súgta, mire az egész testem megremegett. De nem csak emiatt, egy alakot láttam elfutni a fáknál aki kivételesen, nem a szöszi srác volt.
- Niall... - szorítottam meg a karját. - Nem kellene elmenni? - kérdeztem. Újabb rohanást véltem felfedezni, de alakja vékony volt. Haja hosszú...a k*rva életbe, Lucy nem tudna egyszerűen megtámadni? Eszembe jutott, hogy Niall nem mindenféleképpen tudna megvédeni, mert Lucy sokkal erősebb nála. Egyenlőre.
- Most eltűnünk. - mondta mozdulatlanul, majd felkapott. Egy új rohanás vette kezdetét, míg én teljesen hozzá bújtam. Percekig futhattunk, kisebb megállásokkal. Majdnem kiestem a kezeiből, de végül megoldotta és letett. Össze-vissza nézett, láttam rajta, hogy nem tudja, hogy hol is vagyunk. Eluralkodott rajtam a halálfélelem. Próbáltam Niall-höz bújni amikor, megint megijedtem. De a bújás, felkapás és ismét hihetetlen gyorsaságú rohanás lett. Hozzá kellene szoknom, a szó szerint furcsa tulajdonságaikhoz. Arcomat kivettem Niall mellkasából, majd előre néztem. Egy nagy hegyet pillantottam meg, szürkés sziklákból állt az egész. Nialler egyáltalán nem előre koncentrált, torkom szakadtából kiabáltam neki, de nem ide figyelt. Ha ilyen sebességgel neki megyünk egyikünk sem éli túl. Azt hittem meghalunk, de nem.
Niall gond nélkül kezdett hegyet mászni, míg én a hátára kerültem...